Főoldal 1 napos programok " FEDEZD FEL A BALKÁN LELKÉT BELGRÁDBAN"

" FEDEZD FEL A BALKÁN LELKÉT BELGRÁDBAN"

"Kirándulás a fehér városban"

A város a Száva és a Duna összefolyásánál fekszik Szerbia északi részének közepén, ahol a Kárpát-medence a Balkán - félszigettel találkozik.

" FEDEZD FEL A BALKÁN LELKÉT BELGRÁDBAN"

1.nap: Pécs – Zimony – Belgrád – Bajakovo – Pécs.

A kora reggeli órákban indulunk Pécsről 04:00 órakor, a 48-as tér melletti Shell benzinkúttól, illetve a további felszállási helyeinkről a hajnali órákban. Határátkelés után Belgrád felé vesszük az irányt. A „fehér város” ahogy még nevezni szokták Szerbia fővárosát, a harmadik legnagyobb Duna-menti város sok meglepetést tartogat a számunkra

Történelmi sétát teszünk idegenvezetőnkkel a városban, ahol a Száva és a Duna, találkozik. Sétánk a Szent Szava pravoszláv templomnál kezdődik, megnézzük a Balkán harmadik legnagyobb pravoszláv templomát.

A programunk következő megállója a Kalamegdán erődítmény lesz. Gyalogosan a II. Sztambul kapun át érkezünk a magyar vonatkozású Nándorfehérvári várba, ahol egykoron Hunyadi János vezette sereg győzelmet aratott a török csapatok ellen, melyről emléktábla is tanúskodik. Hunyadiék diadalára azóta a déli harangszó emlékezteti a keresztény világot. Megtekintjük az óratornyot, a győztes Damad Ali pasa türbéjét és gyönyörködünk a Duna és a Száva találkozásában. Történelmi sétánk végéhez érve hódolunk a mediterrán belváros hangulatának, ahol remek kávéházak, árusok, füstös kis kocsmák vannak. A belgrádi "korzón", reggeltől késő estéig nagy a nyüzsgés. Ez egy 4 órás program megtekintése lehetséges az idegenvezetővel és egyénileg is. Eközben van lehetőség étkezésre is.

Majd buszra szállunk és városnézésünk harmadik programja a Kuca Cveca, virágház lesz, ami Joszip Broz Tito végső nyughelye, sírja, ahol megtekintjük a múzeumot. Tito temetésén 127 ország 209 delegációja vett részt, ami akkor bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe.

 

Ez után Indulunk Magyarországra, érkezés a késő

Időpontok:

2026-08-01 - 2026-08-0123 900 Ft/fő Árkalkuláció
2026-10-10 - 2026-10-1023 900 Ft/fő Árkalkuláció

Utazási információk

Utazás: nyugati típusú autóbusszal (légkondicionáló, TV, videó, mini bár, WC)

Ellátás: önellátás 

Belépők: tájékoztató árai kb. 800 szerb dinár/fő (2025)

 

A részvételi díj tartalmazza: az utazást, a fent leírt programokat, valamint a magyar nyelvű idegenvezetést

A részvételi díj nem tartalmazza: a Baleset, Betegség, Poggyászbiztosítást (BBP), a program belépődíja az idegenvezető díj, Tour Guide, az ország illeték 5Euro/fő.


Útjaink minimális indulási létszáma 35 fő.

A programváltoztatás jogát irodánk fenntartja!

 

Díjmentes felszállási lehetőség az alábbi városokban:

*Baja, *Kaposvár, *Mohács, Pécs, *Szekszárd, *Szentlőrinc, *Szigetvár

 

Pécsről körutazásaink, városlátogatásaink indulási és érkezési helye a 48-as tér melletti Shell benzinkút / Mc Drive parkoló (Lánc utcai rendelőintézettel szemben).

 

NON-STOP utak esetén a FIX ülőhely felár 2.000-Ft/fő!

Foglalás »

« 1 napos programok

Nyomtatás

Összes látogató:
18889968
Ma: 91994

Kiemelt ajánlataink

Paralia - San Giorgio apartman *** Paralia - San Giorgio apartman ***

San Giorgio Medencés apartman autóbusszal

Paralia - Hotel Europa ***+ Paralia - Hotel Europa ***+

Klíma és wifi az árban!

Paralia - Hotel Venus *** Paralia - Hotel Venus ***

2026 HOTEL VENUS

Dias-Zeusz Apartmanház *** Dias-Zeusz Apartmanház ***

2026 Paralia - Villa Despina Apartmanház *** 2026 Paralia - Villa Despina Apartmanház ***

2-3-4 fős apartmanház