Főoldal Erdély Dél-Erdély

Dél-Erdély

"A káprázatos Kárpátok csúcsain"

A Kárpátok hatalmas félkörben veszik körül a Kárpát-medencét és Erdélyt, majd dél-nyugat felé haladva a Dunánál ér véget. Öt napon át ízelítőt kapnak Erdély legszebb tájaiból, városairól, népszokásokról.

Dél-Erdély

 1. nap: Budapest – Pécs további felszállási helyeink – Arad – Déva

–  Gyulafehérvár / Nagyszeben.
Indulás 03:00 órakor Pécsről, a 48-as tér melletti Shell benzinkút / Mc Drive

parkolóból, illetve a további felszállási helyeinkről a hajnali órákban.

Folyamatos utazás rövid pihenőkkel Aradra, ahol a város nevezetességeivel ismerkedünk (Minoriták temploma, Szabadság-szobor). Aradot elhagyva Dévára utazunk, ahol a híres Déva várát tekintjük meg. Utunkat folytatva Gyulafehérvárra érkezünk, ahol a Szent Mihály székesegyházban a Hunyadiak sírját látogatjuk meg. Szállásunk, Nagyszeben / Gyulafehérvár. Vacsora.

2. nap: Nagyszeben / Gyulafehérvár Bilea-tó – Fogaras Brassó – Sepsiszentgyörgy / Fogaras

Reggeli után rövid sétát teszünk Nagyszeben központjában, (katolikus templom, evangélikus templom, régi városháza) majd a Bilea-tóhoz (2034 m) látogatunk, ami a Fogarasi havasok legnagyobb gleccsertava (fel- és lejutás telekabinnal). A délutáni órákban Fogaras városába érkezünk, ahol megtekintjük a Fogarasi-várat, majd Brassót érintve Sepsiszentgyörgyre/Fogarasra, szállásunkra érkezünk.

3. nap: Sepsiszentgyörgy / Fogaras – Brassó – Poiana – Törcsvár – Sepsiszentgyörgy / Fogaras
Reggeli után Brassóba látogatunk (Fekete templom, Honterus János szobra, Városháza stb.). Dél körül érkezünk a város fölötti hegyi pihenőre a Brassó Poianara. A Nagy Keresztény csúcsra (1690 m) felvonóval jutunk fel. Délután utunkat Törcsvárra folytatjuk (Drakula vára), ahol Erdély egyik legszebb várkastélyát látogatjuk meg, ami egy 100 m magas hegyen áll. Estére szállásunkra érkezünk, Sepsiszentgyörgy /Fogaras

4. nap: Sepsiszentgyörgy / Fogaras Kézdivásárhely Bálványos Torjai büdös-barlang – Szent Anna tó – Tusnádfürdő – Csíksomlyó – Székelyudvarhely

A reggeli elfogyasztása után egy rövid belvárosi sétát teszünk (Székely Múzeum), majd elindulunk Kézdivásárhelyre, ahol megnézzük a főteret és Gábor Áron szobrát. Innen utunk a Torja patak mentén, Bálványoson át a Torjai büdös-barlanghoz vezet.  A Szent Anna-tóhoz a délutáni órákban érkezünk. A tó mellett található a Szent Anna-kápolna, ahol minden évben Anna-napi búcsút rendeznek. Innen tovább haladva Tusnádfürdőn állunk meg, ahol megtekintjük a katolikus és az ortodox templomot, majd Csíksomlyóra utazunk, ahol megtekintjük a kegytemplomot. Innen a Tolvajos tetőn átkelve érkezünk szállásunkra, Székelyudvarhelyre.

5. nap: Székelyudvarhely – Segesvár – Gyulafehérvár – Arad – Pécs – Budapest

Reggeli után a város főterén egy rövid sétát teszünk, majd buszra szállunk és Székelykeresztúrra látogatunk, ahol a Gyárfás kúriát tekintjük meg. Segesváron a középkori Várnegyed utcáin barangolunk, majd Gyulafehérvár - Arad útvonalon közelítjük meg a nagylaki határátkelőt. Érkezés Magyarországra az éjszakai órákban várható.

Időpontok:

2024-07-24 - 2024-07-28199 900 Ft/fő Árkalkuláció
Felárak Összeg
egyágyas felár 42 900 Ft

Utazási információk

Utazás: nyugati típusú autóbusszal (légkondicionáló, TV, videó, minibár, WC)

Szállás: Nagyszebenben/Gyulafehérvár 1 éj., Sepsiszentgyörgyön/Fogaras 2 éj., Székelyudvarhelyen 1 éj 3*-os szállodában 2-3 fős szobákban.

Ellátás: félpanzió (reggeli, vacsora)

Belépők: árai: 200 Lei / fő.(2022).

 

A részvételi díj tartalmazza: az utazást, a szállást 3*-os szállodákban, a félpanziós ellátást (reggeli, vacsora), a fent leírt programokat, valamint a magyar nyelvű idegenvezetést.

A részvételi díj nem tartalmazza: a Baleset-, Betegség-, Poggyászbiztosítást (BBP), a stornó útlemondási biztosítást (a teljes részvételi díj 4,5%-a), és a programok belépődíjait 200Lei.(2022).

 

Útjaink minimális indulási létszáma 35 fő.

A programváltoztatás jogát irodánk fenntartja!

 

Díjmentes felszállási lehetőség az alábbi városokban:

Baja, Budapest, Dunaföldvár, Dunaújváros, Érd, Győr, Hatvan, Kaposvár,  *Keszthely, *Körmend, Mohács, *Nagyatád, Nagykanizsa, Paks, Pécs, Sárvár, Sopron, Szeged, *Székesfehérvár, Szekszárd, *Szentlőrinc, *Szigetvár, Szombathely, Tatabánya, *Vasvár, *Veszprém, Zalaegerszeg.

 

A díjmentes felszállási lehetőséget minimum 4 fő jelentkezése esetén tudjuk biztosítani, kivéve a csillaggal (*) jelölt felszállási helyeken, ahol minimum 8 fő jelentkezése esetén, egyeztetés alapján kínálunk díj ellenében transzfert lehetőséget útjainkhoz!

Az út indulása előtti utolsó napokban, a transzferek végleges összeállítását követően nem biztos, hogy garantálni tudjuk a kijelölt felszállási helyeken a becsatlakozási lehetőséget útjainkhoz!

 

Az egyes útvonalakon személyautós vagy (kis)buszos transzfer előfordulhat, és átszállásra is sor kerülhet!

Az adott városokban a felszállási hely a honlapunkon tekinthető meg. Pécsről körutazásaink, városlátogatásaink indulási és érkezési helye a 48-as tér melletti Shell benzinkút / Mc Drive parkoló (Lánc utcai rendelőintézettel szemben).


FIX ülőhely felár 5.000 -Ft / fő!

Albumok

Foglalás »

« Erdély

Nyomtatás

Összes látogató:
10307520
Ma: 126

Kiemelt ajánlataink

Paralia - San Giorgio apartman *** Paralia - San Giorgio apartman ***

San Giorgio apartman autóbusszal

Zeusz Apartmanház *** Zeusz Apartmanház ***

Paralia - Alarzo Apartmanház **** Paralia - Alarzo Apartmanház ****

Paralia - Villa Despina Apartmanház *** Paralia - Villa Despina Apartmanház ***

2-3-4 fős apartmanház

Paralia - Hotel Europa ***+ Paralia - Hotel Europa ***+

Klíma és wifi az árban!