Főoldal Adventi programok Advent Zágrábban

Advent Zágrábban

Forralt borozás a szomszédban

A zágrábi adventi vásár a Jelasic tér körüli utcákban található. Szinte csak úgy egymást érik a forralt bort árusító helyek és a színesebbnél-színesebb ajándék ötletek.

Advent Zágrábban

Indulás: Pécsről reggel 04:00-kor a Mc Drive / Shell benzinkút parkolóból. Folyamatos utazás rövid pihenőkkel Horvátországig. Délelőtt érkezés Varasdra.

A város egyik legnagyobb vonzereje, impozánsan felújított vára, melyet a XIV. században kezdtek el építeni. Rendkívül fontos erődítménynek számított a törökök ellen. Az óvárosban a váron kívül hangulatos utcácskák és paloták láthatóak. Az adventi időszakban Varasd ünnepi díszbe öltözik, kis bódék várják az idelátogatókat.

A látnivalók megtekintése után, utazunk Zágrábba, a horvát fővárosba. Alapítása Szent László magyar király nevéhez kötődik, aki 1093-ban alapította meg itt a püspökséget. A horvát főváros, két külön város egyben: az alsóvárosban széles sugárutakat, hatalmas tereket, és szecessziós épületeket találunk.

A felső városnak pedig meghitt, középkori hangulata van. A kettőt sikló köti össze. Rövid sétát teszünk, melynek során megtekintjük a főbb nevezetességeket: Jelasics tér, Mária mennybe menetele Székesegyház és a Szent Márk templom.

A városnézés után részt veszünk az adventi forgatagban, mely több helyszínen is várja az ide látogatókat. A rendezvények központja a hatalmas adventi koszorú, melyet a főtéren állítanak fel. A környező utcákban szinte egymást érik a forraltbor árusító helyek, színesebbnél színesebb ajándék ötletekkel gazdagodhatunk, és hatalmas fűtött sátrakban élvezhetjük az advent elmaradhatatlan ízeit: a horvát kolbászokat, húspogácsákat, cevapokat, desszertként pedig a mézeskalácsokat.

Az Európa téren modern hangulatú vásár, mellette pedig korcsolyapálya várja az érdeklődőket. A zágrábi adventi vásár külső része a Zrinjevac parkban található. Itt szépen kivilágított fák, pavilonok, szökőkutak vannak.  

Haza, Magyarországra a kora esti órákban indulunk, érkezés a késő éjszakai órákban várható.

Utazási információk

Utazás: nyugati típusú autóbusszal (légkondicionáló, tv, videó, mini bár)

A részvételi díj tartalmazza: az utazást autóbusszal, és magyar nyelvű idegenvezetést.

A részvételi díj nem tartalmazza: az utasbiztosítást (BBP) a stornó/ útlemondási biztosítást (egyénileg köthető), és a belépő jegyek árát.  

 

Non-stop útjaink esetében utaskedvezmény nem igényelhető!

 

Útjaink minimális indulási létszáma 35 fő. A programváltoztatás jogát irodánk fenntartja!

 

Amennyiben fix, Ön által kiválasztott ülőhelyet igényel a buszon (melyet végig fenntartunk, vidéki felszállás esetén is) annak díja: 2.500 Ft/fő.

Dátummódosítás díja a foglalást követően 2.000 Ft/fő, utazás előtt 30 nappal lehetséges.

Névmódosítás, felszállási hely-módosítás díja a foglalást követően 2.000 Ft/fő, maximum utazás előtt 7 nappal lehetséges.

 

 Díjmentes felszállási lehetőség az alábbi városokban: *Baja, *Bonyhád, *Böhönye, *Dombóvár, Kaposvár, *Komló, *Mohács, Nagyatád, Nagykanizsa, Pécs, *Szekszárd, Szentlőrinc, Szigetvár

 

A díjmentes felszállási lehetőséget minimum 2 fő jelentkezése esetén tudjuk biztosítani, kivéve a csillaggal (*) jelölt felszállási helyeken, ahol minimum 4 fő jelentkezése esetén kínálunk díjmentes transzfer lehetőséget útjainkhoz!

 

Az egyes útvonalakon személyautós vagy kisbuszos transzfer előfordulhat, és átszállásra is sor kerülhet

Foglalás »

« Adventi programok

Nyomtatás

Összes látogató:
2853340
Ma: 315

Kiemelt ajánlataink

Paralia - Hotel Niki Apartmanház *** Paralia - Hotel Niki Apartmanház ***

WIFI ingyenes!

Hotel Akti Musson ***+ Hotel Akti Musson ***+

Úszómedencés *** szálloda

Hotel Galini ***** Hotel Galini *****

Paralia - Hotel Atlantis *** Paralia - Hotel Atlantis ***

Közvetlen tengerparti szálloda

Paralia - Hotel Europa ***+ Paralia - Hotel Europa ***+

Klíma és wifi az árban!

Kalandos ErdélyKalandos Erdély

IsztambulIsztambul

Rejtelmes AlbániaRejtelmes Albánia

Erdély "szívében"Erdély "szívében"

Hargita szívében

Karnevál Velencében 3 nap 2 éjKarnevál Velencében  3 nap  2 éj

Karnevál Velencében 2019.